Mandalakészítés az üvegfestés és a selyemfestés technikáival

jún22

Mandalakészítés az üvegfestés és a selyemfestés technikáival

A mandala a teljesség, az élet, az egység és a világegyetem spirituális megjelenítése. A keleti kultúrákban a mandalafestés sok ezer év óta használt ősi meditációs technika. S ez a technika nekünk is megteremti a lehetőséget arra, hogy ráébredjünk igaz önvalónkra, és bepillanthassunk a gondolaton túli lét világába.

Többféle módszerrel is elkészíthetjük mandalánkat, most azt mutatjuk be, hogy milyen érzés a selyemfestés és az üvegfestés technikájával megfesteni személyes világunkat.

Az üveg és a selyem is „erős jellemű” anyag, a két technika közötti különbségek is javarészt ebből erednek. A rejtélyes és titkokkal teli üveg kemény és szilárd, közben teljesen áttetsző; erősnek látszik, de mégis könnyen törik. Miközben mandalát készítünk az üvegfestés technikájával, könnyen megérezhetjük az üvegből áradó szimbolikus jelentést, amely segít elfogadni a bennünk lévő ellentéteket.

A nemtelen üveggel szemben a selyem nőies, alakítható, puha, lágy és változékony. Melegség és szeretet, nőiesség árad belőle, könnyen simul, rugalmasan reagál a világ változásaira. Ha selyemfestés technikájával készítjük mandalánkat, befelé figyelve rátalálhatunk az elfogadás, a lágyság, a szeretet és a nyitottság energiaminőségeire.

Mindkét technika viszonylag könnyen elsajátítható alapszinten, és már a tanulás fázisaiban, az egyszerűbb mandalaképek megfestésekor is sok örömet adnak. Segítenek megszabadulni a felgyülemlett feszültségtől, és megtanítanak a jelen pillanatokban élni.

Mindkét technikával csodálatos, élettel teli színek kelhetnek életre mandaláinkban. Az üvegfestésnél és a selyemfestésnél is megrajzolhatjuk előre a kontúrokat, amelyeket később töltünk ki színekkel, így aprólékos, pontos mandalák készíthetők. De ugyanakkor mindkét technika esetén teret adhatunk az élet kiszámíthatatlanságának is, hagyhatjuk, hogy a színek összefussanak, és előre nem tervezhető mintázatok szülessenek.

A különbség az, hogy az üvegre egy plusz rétegként illeszkedik rá a festék, míg a selyembe belesimulnak a színek. A selyem anyagon emellett plusz technikákat is használhatunk, más-más eredményt érhetünk el, ha nedves, vagy ha száraz anyagra festjük mandalánkat. Az anyag textil mivoltából eredően a kötözéses és a viaszos batikolás technikájával is csodálatos mintázatokat hozhatunk létre.

Üvegfestéssel és selyemfestéssel készített mandaláinkat más-más célra használhatjuk, amellett hogy bármelyik mandalánk faliképként is sugározhat energiát mindennapjainkba. Az üvegre festett mandalákkal szilárd lakberendezési tárgyakat, mécses tartókat, lámpaburákat díszíthetünk inkább, míg selyemmandaláinkkal többek között ruhákat, kendőket, sálakat és táskákat tehetünk szerethetőbbé.

A selyemfestés és az üvegfestés egyaránt rengeteget élményt adhat nekünk. Egyik sem jobb, vagy rosszabb a másiknál, egyszerűen más élményt nyújt a két anyag világa. Érdemes mindkettőbe belekóstolni, vagy egyszerűen csak megízlelni azt, amelyik bennünket megérint, amelyikre éppen most szükségünk van.

Üvegfestés:

  • ellentétek
  • ragyogó színek
  • kemény, törékeny
  • könnyen elsajátítható
  • jelen pillanat varázsa
  • spontán színösszefutások
  • a színek az anyag tetejére kerülnek
  • mécsestartók, lámpák, szilárd tárgyak

Selyemfestés:

  • nőies
  • lágy
  • elfogadás,
  • jelen pillanat varázsa
  • könnyen elsajátítható
  • erős színek
  • lágy fény
  • spontán színfutások
  • különleges felületek
  • fénylő hatások
  • belesimulnak a színek
  • ruhák, kendők, sálak