A középpont szépművészete - Mandalafestés Bozó Lizával
Megjelent: Silkworm magazin, 2016. nyár (A Silkworm magazin a SPIN nemzetközi selyemfestő szervezet magazinja.)
„Minden művészetünk inaskodás csupán. A legnagyobb művészet maga az életünk.”
Mary Caroline Richards
A mandala
szanszkrit szó, jelentése kerék vagy kör – általában az életkerékhez vagy életkörhöz hasonlítják. A jungi pszichológiában az álomban megjelenő mandala az álmodó ember teljesség és önmagával való egység iránti keresésének szimbóluma.
Míg a mandalák szent művészetének magja a buddhista vallási tanításokban található, e kör-képek átmozdultak a vallásból a népszerű pszichológia és a kultúra területére. Az univerzum egészét hivatottak jelképezni, valamint eszközként szolgálnak a keresőnek arra, hogy felfedezze magában a középpont és az önmagával való egység fogalmát. A hullámzó geometriai formák ismétlődése izgalmas mintákat hozhat létre, ami szemet gyönyörködtető és megalkotni is igen izgalmas.
Bozó Edit Liza
Magyarországon, Budapesten él, 50 esztendős, három gyermeke van. A művész bemutatkozása szerint „Gyerekkorom óta festek és rajzolok. 20-26 éves korom között keramikus művészként dolgoztam. A selyemfestést 34 évesen kezdtem el, és különböző módszerekkel kísérleteztem. Két évvel később elkezdtem tanítani a selyem-, és mandalafestés alapjait.”
Amikor rákérdeztem, hogyan fedezte fel magának a mandalát, Liza elmondta, hogy egy művészetterápiás kurzuson vett részt. Akkoriban már régen nem rajzolt semmit, mert gyermekeinek nevelése töltötte ki minden idejét. A művészetterápiás tanfolyamon a résztvevőket arra kérték, hogy rajzoljanak egy képet – bármit, amit szeretnének rajzolni. Liza elmondása szerint az első képek, amelyeket önkéntelenül rajzolni kezdett, mandalák voltak – egyszerűen ez jött ki a kezéből. Így kezdődött, hogy Liza ismét rajzolt, és kísérletezni kezdett a mandalákkal.
Számtalan mandalamintát
látott korábban is, szőnyegeken, meg persze templomablakokban. De a művészetterápiás élmény előtt nem érdekelték különösebben. Liza úgy mesélte, nagy örömet érzett, amikor először megrajzolta a mandalamintákat. Azt tapasztalta – és ez az élmény most is vele van – hogy a középpont köré rajzolt mintáknak harmonizáló hatásuk van, nemcsak arra, aki nézi a mandalát, hanem arra is, aki megalkotja. Munkáját nemcsak kísérletezésnek tartja, hanem egyfajta kiegyensúlyozó terápiának is – amelynek során minden harmóniába kerül belül is.
Ez a váratlan felfedezés, a mandalarajzolás öröme vezette el Lizát ahhoz a munkához, amit ma csinál. Másokhoz hasonlóan Liza is az élet mélyebb értelmét kereste. Saját bemutatkozásában azt írja, hogy „Gyermekkorom vidéki környezete: a természet, a táj, a növények, az állatok, az évszakok váltakozása és a különböző emberi kapcsolatok megfigyelése jelentős hatással volt rám. Úgy éreztem, a világ sokszínűsége csodálatos, az emberek azonban ellentmondásosak. Sokan körülöttem nagyon zavarodottnak és boldogtalannak tűntek. Hogyan élhetnénk az életünket harmóniában? Erre a kérdésre próbáltam megkeresni a válaszokat – és ma is ezeket keresem.”
Később ugyanezt érezte,
amikor felkeresett egy Picasso-kiállítást. A kiállítás Picasso életművéből vett visszatekintő válogatás volt, így a művész életének és munkásságának különböző korszakaiban keletkezett képeket mutatott be. Liza úgy érezte, Picasso korai munkája tele volt életörömmel, a művészet és az élet szeretetével. Később azonban, karrierje kései állomásaiban érezhetően megjelent az elkeseredés, a csalódottság és a frusztráció a műveiben. Ez a csalódottság Liza szerint jól felfedezhető Picasso kései műveiben – a tapintható keserűség a művész élettel és művészettel szembeni kiábrándultságát tükrözte.
Márpedig, ha valaki, aki olyan sikeres és tökéletes, mint Picasso, nem találja az életben elérhető boldogság valódi jelentését, vajon mit kezdjen az, akinek ennél jóval szerényebb képességek és sikerek adattak? Liza számára ez lett a hajtóerő: hogy örömet találjon – vagy legalábbis, hagyja, hogy az öröm megtalálja. Mikor rákérdeztem, hogy a mandalák felfedezése vajon válasz volt-e erre a keresésre, a tolmácson keresztül sietett válaszolni: „Igen. A mandalák egy belső kívánságra érkezett válaszok voltak – mert a képek alkotása során örömet és szeretetet éreztem.” Liza hisz abban, hogy az alkotásban sikerült megtalálnia saját személyes örömét, ami csak fokozódik attól, ha másoknak is sikerül megtanítani, hogyan érezzék azt.
Bemutatkozásában kifejti azt is, hogy küldetésének érzi, hogy a művészetek és a festés segítségével támogassa a spirituális ébredést és megnyílást, és segítse az élet teljességét megélni egyéni és közösségi szinten egyaránt. „Az egyik legnagyobb vágyam, hogy egy kísérleti közösséget alapítsak, ahol az emberek együtt laknak és együtt alkotnak, megosztják egymással a saját személyes fejlődésüket és örömeiket, és segítik egymást a különböző szakmák és nézőpontok segítségével.”
Ami a festést és a technikákat illeti,
Liza hagyományos selyemfestő technikákkal dolgozik. A Marabu márkájú festékeket (német cég termékei) használja a selyemfestményekhez. A kontúrozáshoz is a Marabu kontúrokat használja, „elsősorban az arany és az ezüst színűt, de sokszor a bronzot és a fehéret is.” Többféle technikát ötvöz, a selyem díszítéséhez felhasznál más textilfestési eszközöket is, például a viaszbatikot és más eljárásokat, amelyeket korábban megismert. A Marabu festékeket sálakhoz és ruhákhoz is használja. Kedvenc selyemtípusa a pongée 8-as.
De hogyan talált rá éppen a selyemfestésre és a textiltervezésre? Elmondása szerint, mikor elkezdett mandalákat rajzolni, próbált olyan módot találni, amely képes „kifejezni az általam látott belső képek ragyogását.” Fiatalabb korában már dolgozott selyemmel – megtanulta például a selyembatik és a kötözős festő-technikákat. Így rögtön eszébe jutott ez az anyag – a selyem – és annak csodálatos ragyogása. A selyem sugárzó fénye részben vissza tudta adni azt a tapasztalatot, amit az egyes mandalaképek keletkezésekor belső szemével látott.
Liza a SPIN szervezetről
a Facebook-on keresztül értesült – ez egy csodás online csoport, amely az egymástól távol élő selyemfestőket köti össze a világban. A selyemfestés szeretetében a csoport minden tagja osztozik.
Minden színt szeret, de különböző korszakokban előnyben részesít egy-egy színt a többihez képes. Jelenleg a kedvenc színe a fekete.
A feketét sokan nyomasztó színnek gondolják, és úgy vélik, azt csak a túlságosan komoly, vagy végletesen lehangolt, depressziós, melankóliába merült emberek viselik.
Az additív (hozzáadó) színkeverésben a fekete a fény hiánya. Ám a szubtraktív (kivonó) színkeverésben a fekete minden szín összessége – a feketében az összes szín megtalálható. A színpszichológiában a fekete a rejtélyes, a misztikus és a rejtett. Néhányan a befelé fordulással azonosítják ezt a színt – az önelemzéshez szükséges belső csenddel.
Liza úgy tekinti, hogy a fekete minden szín ellenpontja, amely kiemeli a többi szín sugárzását. „A színek másik, ellentétes pólusa.” – mondja.
Liza megrendelésre is fest
mandalákat. Ezek a képek meditációban keletkeznek, ahol elképzeli a megrendelőt, és így a számára készült kép személyes egyensúlyt, harmóniát és gyógyulást hoz, amely kifejezetten annak a személynek szól. A képkészítés során Liza a mandalát megrendelő személyre fókuszál, és várja, hogy felbukkanjon a fejében egy belső kép. Rákérdeztem erre a folyamatra, hogy vajon rögtön megjelenik-e a kész kép, vagy lassan fejlődik ki, ahogy elkezdi festeni? „Valójában mindkettő” – feleli Liza. – „A kép nagy része azonban már a festés megkezdése előtt ott van.” Látja a mintákat és a színeket. Ám amikor nekilát a képnek, sok apró részlet és dolog változhat.
Bár Liza megrendelésre is fest képeket, azért saját magának is fest. Előfordul, hogy elolvas egy könyvet, amelyről megálmodik egy mandalát.
Mivel a mandaláról a vallás, a pszichológia és a filozófia sok mindent leírt már, ezeket az információkat Liza felhasználja a munkájában. Elmondása szerint, amikor először megrajzolta az intuitív módon felmerült mandalát, eleinte igyekezett értelmezni, és utánanézni, mit gondolnak mások a mandaláról. Elkezdett továbbolvasni a témában. Hamarosan rájött azonban, hogy inkább zavaró teletömni a fejét a különböző szövegekkel és filozófiákkal, túl sok információval – mert leállítja saját intuitív festési folyamatát. Ezért elhatározta, hogy ezentúl csak saját intuíciójára támaszkodik majd.
Inspirációt
a mai napig a természetből nyer. Budapest egy nagyváros, de mégis a dombok, a természet közelsége 10-20 percen belül elérhető. Gyakran megy kirándulni egyedül is, hogy töltekezzen. Nem utazik sokat, de ha mégis útra kel, nagyon élvezi az emberek figyelését – a nyelv megértése nélkül hallgatja a beszédüket, szereti nézni, hogyan vezetik az életüket. Úgy érzi, rengeteg tudást gyűjtött be ennek során.
Nagyon kedveli a szertartásokat – külön megemlíti a Camino zarándokutat Spanyolországban, amelynek során 800 km-t kell gyalog megtenni a hegyekben. „Átgyalogolsz a hegyeken, egészen a tengerig. Útközben különböző templomokat kell felkeresni – ez egy hagyomány, amelynek eredete a középkorba nyúlik vissza. „Az európaiak – a közelben élő spanyolok és franciák – számára ez a zarándoklat egy hagyomány.” Liza megemlíti Shirley Maclaine könyvét is, amit a színésznő saját Camino-zarándoklatáról írt, a könyv címe: The Camino: A Journey of the Spirit (magyarul: Camino – a Lélek utazása címmel jelent meg). Ebben sok mindent meg lehet tudni erről a bizonyos zarándokútról.
A Camino-zarándoklat végigjárása mellett Liza más szent helyeket is felkeres néha, jelenleg pedig az Út a csodákhoz című könyvet kezdte olvasni.
Liza igen szorgalmas és módszeresen igyekszik megismertetni a selyemre festett mandalakészítést a nagyközönséggel. Létrehozott egy selyemfestő csoportot, Szivárvány Selyemfestő Kör néven, és egy hasonló nevű egyesületet is (Szivárványkikötő Egyesület), mindkettő célja a selyemfestés közös tanulása, és a selyemfestők közös kiállítási lehetőségeinek feltérképezése. Vannak éves selyemfestő tanfolyamai is, különböző tudásszinteken.
A selyemfestő csoporttal
kapcsolatban megemlíti, hogy „a Szivárvány Selyemfestő Kört a tanítványaim kérésére hoztam létre, öt évvel ezelőtt. A közös, csoportos alkotás, az egymástól érkező inspirációk, és műveink közös bemutatása mindannyiunk számára igényként merült fel. Szervezünk workshopokat, ahol bele lehet kóstolni a selyem-, vagy a mandalafestésbe, de tartunk tanfolyamokat, kiállításokra és jelentősebb vásárokra is megyünk együtt (például a minden évben megrendezésre kerülő iparművészeti vásárra, a budapesti Iparművészeti Múzeumba). Az éves nyári táborozásaink pedig életünk várva-várt pillanatai!”
A Mandala Tanodát
nemrégiben alapította Liza – ez egy speciális festőiskola, ahol a résztvevők nemcsak a különböző selyemfestő technikákat tanulják, hanem meditálnak, képeket értelmeznek, önismereti gyakorlatokat végeznek.
Liza azért fordult éppen a selyemfestés módszeréhez, mert úgy érzi, „a selyemfestés egy olyan kreatív technika, amit nem lehet elrontani.” Hisz abban, hogy nem kell művészileg tehetségesnek lenni, nem fontos a kézügyesség a selyemfestéshez. „A selyem szépsége, gazdagsága, puhasága és ragyogása már önmagában is képes eltölteni bennünket harmóniával, szépséggel és örömmel.” Így bárki könnyedén felfedezheti saját kreativitását és a selyemfestést öngyógyító, alkotó folyamat eszközeként használhatja.
Mindezek mellett Liza számos más területet is talált, amibe szívesen fektet időt és energiát. Vajon hogyan lehet ezt bírni? A legtöbbször úgy, hogy minden napot lelkesen kezd, mert megvannak az álmai, és szerinte nagyon örömteli folyamat közelebb kerülni ezekhez az álmokhoz.
Végezetül - a tolmács segítségével – megosztotta velem a festéssel és a belső gyógyulással kapcsolatos gondolatait is, melyek elsősorban a tanításhoz és az alkotáshoz kapcsolódnak. Liza azért kezdett tanfolyamokat szervezni, mert többen kérték erre. Fogalma sem volt akkor, hogyan kell belevágni a tanításba, de mivel többször, többen kérték erre, elkezdte. Hamar felfedezte, hogy a tanítás maga is alkotó folyamat – így most tanfolyamokat tart másoknak, és saját maga is fest képeket. Szerinte a tanításban és az alkotásban ugyanaz a kreativitás fedezhető fel.
„Mindig nagyon izgatott leszek,
ha sikerül valahogy rásegítenem az embereket arra, hogy kapcsolatba lépjenek saját belső művészükkel. Ha sikerül megtanítani nekik, hogyan érjék el azt a pontot, ahol már ráéreznek saját kreativitásukra – ez az, amitől igazán lelkes leszek.”
Akkor hát, mi is Liza hivatása? Vajon művész, terapeuta, vagy egyfajta pszichológus? Liza szerint, amit csinál, az sok dolog keveréke – de legelsősorban és leginkább, művésznek tekinti magát.
Látogass el Liza weboldalára a www.silkmandala.com vagy www.selyemfestes.com címen.
Silkworm magazin innen letölthető pdf-ben
írta: Tunizia Abdur-Raheem
fordította: Szilágyi Katalin