Indonéz viaszbatik tanfolyam 1.félév

Szabó Christina Viaszbatik

Indonéz viaszbatik tanfolyam 1.félév

Szeptembertől induló 4egymásra épülő, de témájában mégis mindegyik önálló egységet képező INDONÉZ VIASZBATIK tanfolyam indul Szabó Christinával:

Amellett, hogy elsajátítjuk a tsanting (viaszpipa) használatát, megtanuljuk a rétegezett viaszfestés technikáját, árnyékok-fények érzékeltetését a batikképeken. Illetve még sok más aprónak tűnő, de mégis elengedhetetlen eszköztárat adok a kezedbe, amivel már otthonodban is „bekeretezni való” alkotásokat készíthetsz.

Aki már volt nálam az tudja, hogy nem csak „jelen vagyok” a workshopon, hanem ott vagyok melletted, amikor kell, s segítek, amikor elakadsz vagy véleményem kérdezed.

Amikor iskolában tanítottam, akkor is valamilyen téma köré szerveztem az elsajátítandó feladatokat, így érdekesebbek voltak azok. Azt vettem észre, hogy a felnőttek is ugyanúgy igénylik az izgalmas témákat.

Emlékezzetek csak a Balinéz workshopra, ahol a festés mellett hoztam nektek  ázsiai ételkóstolót, s tartottam képes élménybeszámolót vetítéssel. 

Nos, erre a sikerre alapozva terveztem meg az első féléves batik tanfolyam tematikáját:

Október 4:

Az alapoktól kezdve mutatom a viaszfestés mikéntjét. Egy egyszerű, de annál látványosabb témát hozok ekkor, „Ajtók, ablakok...” Nem baj ha netán még elcsöppen a viasz vagy elfolyik a festék, a rusztikus ajtónál annál szebb lesz a végeredmény.

Október 25:

Októberi témánk a természethez kötődik, „Őszi virágok, falevelek”. Nekem az ősz festészetileg a legszebb, a gyönyörű meleg színeivel.

November 15:

Novemberben tartok egy „Balinéz Workshopot” mert többen lemaradtak az előbbi alkalomról. Erre autentikus indonéz motívumokkal készülök. 

 

December 7:

Klimt workshop

Ez a workshop többről szól, mint egy ikonikus kép lefestése, ez egy saját képre való átformálás, s éppen ettől lesz varázslatos alkotás. Most mutatom lépésről lépésre a fázisokat, de meghagyom az egyéni alkotás szabadságát, mint mindig.

Az életünknek vannak bizonyos szakaszai, ugyanúgy, mint a 4 évszak mindennek van egy fejlődési, kiteljesedési, elmúlási és végül egy pihenő fázisa. Hiszem, hogy egy szeretetre épülő párkapcsolat is több ilyen ciklust él meg, s szükséges a folytonos megújulás.

A színeket viszont Ti hangoljátok össze, s így válik majd minden kép egyedivé, s megismételhetetlenné.

Az elmúlt félévben készült képekhez kattints ide!

Ezen találkozások alkalmával nem csak egy-egy általad készített alkotással leszel gazdagabb, hanem elsajátítod mindazt a tudást, amivel otthon további szépségeket alkothatsz.

Azoknak, akik részt vesznek ezen a tanfolyamon, folyamatos mentorálást biztositok, így ha az otthoni alkotásod közben elakadsz, kérdezhetsz, segítek.

Ha meg szeretnél jobban ismerni: www.christinaszabo.eu

Tervezett időtartam a tanfolyami napokon péntekenként 9.30-tól 15.30-ig, szombaton 10-18-ig.

 

Ha szeretnél részt venni, válassz az alábbi időpontok közül:

Indonéz viaszbatik tanfolyam 2. nap

Időpont: 2019-10-25 09:30 - 15:30
Részvételi díj: 18 000 Ft
Szabad hely: van

megtekintés

Indonéz Viaszbatik tanfolyam 3. nap

Időpont: 2019-11-15 09:30 - 15:30
Részvételi díj: 18 000 Ft
Szabad hely: van

megtekintés

Klimt workshop

Időpont: 2019-12-07 10:00 - 18:00
Részvételi díj: 20 000 Ft
Szabad hely: van

megtekintés

 

 

Szabó Christina Viaszbatik
Viaszbatik selyemre tanfolyami alkotás
Viaszbatik selyemre tanfolyami alkotás
Viaszbatik selyemre tanfolyami alkotás
Viaszbatik selyemre tanfolyami alkotás
Viaszbatik selyemre tanfolyami alkotás
Viaszbatik selyemre tanfolyami alkotás
Viaszbatik selyemre tanfolyami alkotás
Viaszbatik selyemre tanfolyami alkotás
Viaszbatik selyemre tanfolyami alkotás
Viaszbatik selyemre tanfolyami alkotás
Viaszbatik selyemre tanfolyami alkotás

Ha szeretnél részt venni, válassz az alábbi időpontok közül:

Indonéz viaszbatik tanfolyam 2. nap

Időpont: 2019-10-25 09:30 - 15:30
Részvételi díj: 18 000 Ft
Szabad hely: van

megtekintés

Indonéz Viaszbatik tanfolyam 3. nap

Időpont: 2019-11-15 09:30 - 15:30
Részvételi díj: 18 000 Ft
Szabad hely: van

megtekintés

Klimt workshop

Időpont: 2019-12-07 10:00 - 18:00
Részvételi díj: 20 000 Ft
Szabad hely: van

megtekintés