Éves tanfolyam 1. zárónap | Selyemfestés

Éves tanfolyam 1. zárónap

Selyem párna részlet- Pipacsok
júl18

Éves tanfolyam 1. zárónap

2018-2019-es 10 napos "Az élet öröm" tanfolyam zárónapjáról szeretnék fotókat mutatni, az elhangzottakból idézni.

Nagy élmény számomra végigkisérni a résztvevőket az éves tanulós-alkotós folyamaton! Jó látni, ahogy 1-2-3 alkalom után már kezdenek otthonosan, bizalommal mozogni a térben és a csoportban. Ahogy nyílnak, ahogy átlendülnek nehezebb pontokon, örülnek, ahogy a "nem sikerült", "nem úgy sikerült" helyzeteket megtanulják kezelni, az aggódó arcok ellazulnak és mosolyra váltanak. Tanulják a módszereket, a festési lehetőségeket - ezzel párhuzamosan önmaguk egy derüsebb énjét is felfedezik, megerősítik. Ez a két folyamat itt egyszerre, egymást támogatva zajlik. Hogy élték meg ezt a résztvevők? Néhány idézet:

 

Orsi:

Azért jöttem ide, mert az alkotás örömére és kikapcsolódásra vágytam. Ez megvalósult, nagyon élveztem.

Élveztem, hogy az elejétől a végéig önállóan dolgozhattam, és hogy minden alkalommal tanultunk valami újat. Örülök, hogy a tanultakat már tudom is alkalmazni.

Kedvencem a mandalatervezés és -festés.

Azelőtt nem volt selyemkendőm és sálam, most pedig rájöttem, milyen finom érzés, örömmel hordom őket.

Az elején még izgultam, hogy nem sikerül, de most már nem zavartatom magam, hogy esetleg megremeg a kezem. Nincs jelentősége, úgyis szép és egyedi lesz!

 

Julcsi:

Azért jöttem, mert ezelőtt már egy kétnapos tanfolyamon belekóstoltam a selyemfestésbe és a lehetőségek felfedezése izgatott.

Klassz önismereti út, segít az elengedést gyakorolni és bátrabbá válni.

Rengeteg nézőpont létezik, nem egy igazság van. Ahányan megfestenek egy mandalát, annyi féle lesz belőle!

Imádom ezt az egészet, amely a végtelen lehetőségek tárháza - pedig még csak az elején tartok!

 

Erika:

Itt béke van, ez számomra a nyugalom szigete.

Az éves tanfolyamon az a jó, hogy van egy téma, ami elindít. 

A selyemfestés változást hoz az életünkbe. Másképp viszonyulunk a dolgokhoz.

Például ma elégedett vagyok azzal, amit alkottam, pedig ez eddig nem fordult elő.

 

Viki:

Pár év óta nagy vágyam volt eljönni az éves tanfolyamra, mert előtte már voltam workshopokon.

A teljes kikapcsolódásban nagyon segített, mert végig a selyemre és a festésre kell koncentrálni.

Rájöttem, hogy nem kell mindig mindennek úgy történnie, ahogy kitaláltam, nem dől össze a világ. A problémák javíthatók, újra tudom gondolni az elképzelésemet.

Ezek a folyamatok segítenek az elengedésben is.

Nagyon szeretem a mandalákat, képeket, párnákat.

A selyemfestésben is fejlődtem, sokkal magabiztosabban indulok neki a dolgoknak.

Az éves tanfolyam számomra a kreativitást, megnyugvást, békét, támogatást és a támogatottságot jelenti.

Selyemfestés tanfolyam
Selyemfestés tanfolyam
Selyemfestés tanfolyam
Selyemfestés tanfolyam zárónap - kedvenc selyem alkotással
Selyemfestés tanfolyam
Selyemfestés tanfolyam
Selyemfestés tanfolyam zárónap - kedvenc selyem alkotással
Selyemfestés tanfolyam
Selyemfestés tanfolyam zárónap - kedvenc selyem alkotással
Selyemfestés tanfolyam
Selyemfestés tanfolyam
Selyemfestés tanfolyam
Selyemfestés tanfolyam
Selyemfestés tanfolyam zárónap - kedvenc selyem alkotással
Selyemfestés tanfolyam
Selyemfestés tanfolyam
Selyemfestés tanfolyam
Selyemfestés tanfolyam
Selyemfestés tanfolyam
Selyemfestés tanfolyam