Dekoráció? Hobbi? Művészet? | Selyemfestés

Dekoráció? Hobbi? Művészet?

Gyengédség mandala, részlet
okt13

Dekoráció? Hobbi? Művészet?

Mit gondolsz, mi adja egy festmény, egy alkotás értékét? 

Talán az, hogyan készül?

Foglalkoztat egy kép-téma, évek óta. Sokszor rajzoltam vázlatot, de még egyszer sem éreztem, hogy megvan, hogy belekezdhetek. Ha leülnék, csak ezzel foglalkoznék, addig festeném, rajzolnám, vázlatolnék, próbálnám – akkor talán sikerülne előhozni a képet, de az is lehet, hogy nem, lehet, hogy festés közben annyira átalakulna, hogy nem kép, hanem valami más születne belőle. Szóval, még érlelem… Lehet, hogy lesz belőle egyszer festmény, lehet, hogy nem. Ha lesz, akkor benne lesz ez a rengeteg előzetes energia, ami megelőzte a születését.

Máskor előfordul, hogy ráhangolódom egy témára, és szinte kirobban belőlem a kép.

Van olyan is, hogy csak előveszem a régebbi terveimet és kifestek egyet, épp kedvem szerint. Feltöltenek a színek, a formák, gyönyörködöm, élvezem… könnyedén születik a selyemkép a kezem alól.

Van, hogy nyüzsögnek a gondolataim, így fogok bele egy terv megvalósításába… Régen rossz! Így keletkeznek a „majd egyszer átfestem”, vagy a „könyvjelzőnek még jó lesz” selymek.

A tanfolyamokra sokszor csak úgy „beesnek” az emberek. Nehezen szakadnak ki a mindennapi élet nyüzsgéséből, teendőiből. Terveket ritkán hoznak, sokszor keresgélnek a készletemből kifesthető mintát. Ezért mindig először felépítjük a ráhangoltságot a csoportban, megérkezünk önmagunkba, alkotásra késszé válunk. Ezek után már nincs kérdésük, mit fessek… Sokszor rajzolnak a selyemre spontán, ami épp ott megszületik, de az előrajzolt minták is átalakulnak, ihlet szerint. Az egész napos odaadó munka és figyelem aztán benne van az elkészült művekben. Lehet, hogy egy selyemfestmény technikailag nem tökéletes, („elrontottam itt is, meg itt is…”) de ha ebben a légkörben született, akkor a kisugárzása érezhető, jó ránézni, árad belőle az ihletettség.

Néha találkozom olyan festménnyel is, amely technikailag tökéletes… Mégsem fog meg, nem érzem. Elegendő gyakorlás után képesek vagyunk terv szerint haladva megfesteni a selymet, de rutinszerű festésből csak „csinos” munkák születnek. A festő végigcsinálta a festési folyamatot, de nem adta oda magát… Az elkészült mű dekoratív, ámde üres. Ilyenkor érdemes még tovább festeni, venni a bátorságot „elrontani”! Odafigyelni az ihletre, az megsúgja (csak olyan kockázatosnak tűnik…) mit csináljunk még, mi hiányzik. Ha odatesszük, teljessé válik. Érdemes elrontani! A nézők is értékelni fogják!

Sokféleség, ahogy alkotunk. Van, aki a feszültségeit oldja ki festéssel, van, aki pedig feszülten nem is tud alkotni, ahhoz előbb le kell lazulnia. Sokfélék vagyunk, sokféleképpen dolgozunk, egy személy is mikor, hogy. Az elkészült alkotások is ezt tükrözik, különbözőek tartalomban, kinézetben, kisugárzásban. 

 

A befogadó - mit lát meg? Mit érzékel, mit érez, amikor szemléli a művünket? 

Észleli-e ezt a sokféleséget?

Mi fogja meg, mitől ragad oda, és csak csodálja... Vagy rá se pillant, elmegy mellette... 

Kell lenni egy rejtélyes vonzalomnak, egy rezgés-azonosságnak, a mű és a befogadó között, hogy megszólítsa és elkezdje neki feltárni titkait.

Mi történik, amikor mi magunk vagyok az alkotó és befogadó egyszemélyben? Festek egy képet önmagamnak, ez olyan, mintha lényem egy része üzenetet küldene a másiknak. Izgalmas, nem?

Ezekről a témákról is fogunk beszélgetni a többnapos tanfolyamokon (pl. Mandala Tanoda), ilyesmit takar a "képolvasás" fogalma. Nekem mit mond? Rám hogyan hat, megérint-e? Így közelebb juthatunk a festmények üzenetéhez, legizgalmassabb, hogy a saját alkotásaink üzenetéhez is!