Alkotás selyemre 1. Másolás | Selyemfestés

Alkotás selyemre 1. Másolás

szep11

Alkotás selyemre 1. Másolás

Amikor selyemre festünk, többféleképpen foghatunk neki.  Hogyan döntjük el, hogy mit is fessünk a selymünkre és hogyan?

  • Az egyik lehetőség a másolás, hogy valamilyen fotót vagy műalkotást selyemre átdolgozunk.
  • A másik lehetőség, hogy szintén valamilyen már kész műből, fotóból, alkotásból, festményből merítünk ötletet, használjuk egy részletét, egy elemét, a színvilágát, a formavilágát, és ezt átdolgozzuk a saját ötleteink, belső inspirációink alapján.
  • A harmadik lehetőség, hogy megjelenik egy saját belső képünk. Ez származhat többféle dologból, álomból, meditációból, vagy csak úgy felbukkan egy kép, amit szeretnénk megalkotni. Ilyenkor ennek a belső képnek a fő üzenetét vesszük alapul és aszerint járunk el.
  • Lehetséges még egy olyan alkotási mód is, hogy egyszerűen abban az áramlásban, amiben éppen vagyunk, fejezzük ki magunkat. A színeinkre, a mozdulatainkra fókuszálva fejezzük ki magunkat a selymen. Az alkotást bevezetheti egy rajzmeditáció vagy egy mozgásmeditáció. Ennél az utóbbi módszernél nagyon jó a selyem. Selyemre ilyen módon alkotni nagyon élvezetes és igazán szép dolgokat tudunk így létrehozni.

Most elsőként a másolásról szeretnék bővebben beszélni, és ennek a folyamatát ismertetni.

  • Az első lépés, hogy kiválasztunk egy nekünk tetsző művészeti alkotást, festményt vagy fotót. Nyilvánvaló, hogy olyat fogunk választani, ami számunkra sokat mond, ami minket foglalkoztat, nekünk is sokat ad.
  • Ahhoz, hogy selyemre tudjuk átdolgozni, elsőként alaposan meg kell figyelnünk, el kell döntenünk, hogy milyen technikával fogunk dolgozni a selymen, milyen méretben szeretnénk megalkotni.
  • Utána érdemes egy vonalas rajzot készíteni, és ezt a vonalas rajzot megfelelő méretre nagyítani.
  • Mielőtt a nagy méretben dolgoznánk vázlatokat is érdemes készíteni selyemre kisebb méretben. Ezek a vázlatok a formák részleteiről szólhatnak, a technika alkalmazásáról és a színek kikeveréséről. Ez hosszas folyamat. Lehet, hogy tovább tart megtalálni a megfelelő színeket, színharmóniákat technikákat, mint magát a képet megfesteni!
  • Hogyha ezekkel az előkészületi munkákkal megvagyunk, akkor kezdődik maga a festés.

A vonalas, megfelelő méretre nagyított rajzunkat a selyem alá helyezve át tudjuk vinni a selyemre eltűnős filccel vagy ceruzával. Utána, hogyha a kontúrozós technikát választottuk, akkor kontúrozunk, festünk, alkalmazzuk a különböző festési eljárásokat.

Illusztrációként a Sipos Juli munkájáról készült fényképeket osztom meg. Az eredeti alkotás Holly Sierra műve: akril vászonra. Nagyon szépen látszik a képeken a gondos munka és az, hogy lépésről lépésre, tervszerűen haladt a megvalósítás felé. Több rétegben is lehet festeni. Juli is alkalmazta ezt a lehetőséget, hogy a végső kép minél inkább kifejező legyen.   

Vázlat
Selyemkép készül
Selyemkép készül
Selyemkép Holly Sierra műva lapján
Selyemkép Holly Sierra műva lapján
Selyemkép Holly Sierra műva lapján